Az emberek élik a mindennapjaikat úgy ahogy szokták. Egyesek változatosan és bulizva, mások pedig szürkén és unalmasan. Minden olyan átlagosnak tűnik..Pedig egyáltalán nem az. Érezted már úgy, hogy figyelnek? Hogy este mikor sétálsz aha követnek? Na és az éjjeli furcsa hangok, árnyékok? Különös dolgok ezek nem igaz..? Megijednél, ha azt mondanám ezek mind valós dolgok, lények melyek mindig körülötted vannak? Hogy mondod? Hogy csak kitalálom? Hehe, szép is lenne ha csak ennyivel letudhatnánk a dolgot. Had meséljek neked egy történetet a dologgal kapcsolatban. Ha a végére értünk szeretném ha elmondanád a véleményed, nem csak a szereplőkről hanem, hogy te mit gondolsz mi a helyzet. Készen állsz? Remek!
A történet a jelenkorban játszódik Tokyo várostól nem messze egy kisvárosban. Ebben a városban még az átlagosnál is lassabban telnek a napok, minden olyan lassú. A fákról már majdnem lehullott az összes őszi levél, a szél is csípősebb lett mint a reggelek. A diákok reggelente ellepték a város minden pontját s csacsogásunk talán kicsit vidámabbá tette az elzárkózott várost. A mi személyünk egy kicsit kilóg a sorból. Hosszú gesztenyebarna haja a fenekéig ér, szemei tengerkék színben világítanak, testalkata vékony s keblei kicsit teltebbek a szokásosnál. Főhősnőnk neve Aimi Nakamura.
- Ohayo Aimi! (Jó reggelt Aimi) -Ugrott rá a lányra egy rövid sötétbarna hajú lány az osztályteremben. Alacsony, vékony lány smaragd szemekkel. Kedvesen mosolygott a lányra mire Aimi viszonozta azt.
- Ohayo Minako. Mond te már elkészítetted a történeted irodalomra?
- Naná! -Majd saját táskájához ment és abban vatyart. Mikor elővette a papírokat visszament a lányhoz majd lelkesen áradozott irományáról. Aimi kíváncsi figyelmét egy a folyosón elhaladó fiú vonta el. Magas, széles vállú srác, sötétbarna hajjal mely bal oldalt a szemébe lóg, barna hajának vége tűzvörös színben pompázott. Tekintete komoly tüskés volt hamuszürke árnyalatban. (vagy halvány lila? a franc tudja) Aimi arcán halvány pír jelent meg, csak nézte ahogy elmegy a termük előtt. Tekintetük csak pár másodpercre találkozott a lányból mégis kiszállt a lélek. Igen végül is a srác a suli úgymond rossz fiúja és minden lány odavan érte, persze eredménytelenül mert mindenkit elküld a melegebb éghajlatra ha úgy tartja kedve. A lányt barátnője hangja és integetése zökkentette ki.- Figyelsz te rám egyáltalán?
- Eh? Hát persze. -Ejtett egy idétlen vigyort majd sóhajtott és félre nézett.- Bocsi de elbambultam. -A lány már válaszolt volna mikor meghallotta a lányok sikonyálását a folyosón, kajánul elvigyorodott majd oldalba bökte Aimit.
- Ohh~ Csak nem a drága Ohno? Milyen kis aranyos. -Majd így piszkálta addig míg be nem csengettek.
Csendben telt a matematika óra. A mindig morcos férfi most is kínozta osztályát. Borostás arca úgy nézett ki mintha felrobbant volna egy fogkefe a szájában, fejtetején kopasz volt s a többi részét őszes haj borította. Mikor már ért izzadt a felelő egy kegyelem 2-essel a helyére küldte. Felállt majd elkezdte mély és komoly hangon mondani a tananyagot, mindenki szorgalmasan jegyzetelt és írta a dolgokat a tábláról. Az óra felénél járhattak mikor kinyílt az ajtó és a rossz fiú belépett. Mindenki felemelte a fejét és az összes szem rátapadt, a tanár letette a könyvet majd az asztalának támaszkodott s kérdően nézett a srácra aki nem mellesleg nem éppen a kedvenc tanítványa.
- Elnézését kérem Sensei (Tanár úr), Okumura-sensei azt kérdezi Öntől,hogy nem-e tudna valaki besegíteni órák után a festészet szakkörön. - Mondandója végeztével ejtett egy fél mosolyt mely az osztályban a lányok között nagy örömöt okozott. A tanár körbenézett majd várt pár percet. Néma csend honolt az osztályban, senki sem tette fel a kezét.
- Nos ahogy látod nincs jelentkező a munká-- Ekkor ugyan bátortalanul de Aimi feltette a kezét. Mindketten a lányra néztek.
- Ízé.. Én vállalom.
- Esetleg még valaki? -Nézett végig az osztályon Ohno ám senki se tette fel a kezét. Sóhajtott egyet majd a lányra nézett.- Rendben,ha nincs más...Óra utáni szünetben várlak a folyosón.
Bólintott. Ohno meghajolt a tanár miatt majd becsukta az ajtót és visszament az órájára. A srác távoztával nagy susmus tört ki az osztályban amit a tanár egy ideig tűrt majd csendre utasította őket, tekintete szinte lángolt mikor elkezdte szidni az osztály s a büntetéseket sorolta amit ki lehetett "érdemelni". Óra végén a diákok kiözönlöttek a folyosóra majd meg is töltötték azt. Aimi megállt az ajtóban majd csak nézte a tömeget.
- Mit állsz még itt? -Csapta hátba Minako vigyorogva.- Vár a lovagod~
- Aha persze >.> -Nézett rá majd a következő pillanatban Minako belökte a tömegbe. Mászkált egy ideig mikor nekiment valaki.
- Sajnálom. Hogy hívnak? -Aimi feltekintett az "akadályra" majd Ohno tekintetével találkozott ami kérdően nézett rá. Kissé eltávolodott tőle.
- Nem gáz, megesik. Aimi Nakamura, a munkára je--
- Tudom,szerinted mért kérdeztem meg a neved? -Vágot közbe kissé arrogánsan.-Van tapasztalatod a fedőfestékekkel?
- Annyira sok nem, de menni fog. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne.
- Azt majd meglátjuk. Van valami kémia anyag amire allergiás vagy? -Néz rá szúrósan s szigorúan várja válaszait.
- Nem nincs.
- Délután 3-kor a földszinti előadóban.. Remélem bírod a piszkos munkát.- Vigyorog ördögien majd otthagyta. Aimi csak pislogott majd visszament a termébe. Minako letámadta, hogy "helyzet jelentést most!". A nap ezután a lány számára a szokásosnál gyorsabban ment el, órái után elköszönt barátnőjétől majd lement. Lent nagy dobozok voltak mindenfelé és persze hiába ment le korán a srác már ott pakolászott.- Na végre! Nakamura! - Kiállt rá kezében rengeteg dobozzal.- Kérlek vidd el ezeket a dobozokat a szertárba!
- Neked is hello. -Morogja majd átvéve a dobozokat elindul a folyosón a hátsó szertár felé.
A srác figyeli ahogy halad az üres folyosón majd hirtelen felfigyel egy furcsa mozgásra. Aimi néha hátra pillantott és azon agyalt, hogy most csak őt fogja ugráltatni. - Átvettem a dobozokat és azóta ő csak ott áll mint aki jól végezte dolgát. Nálam a segítség az arról szól, hogy ő is melózik meg én is, vagyis csak segítek..- Morgott magának majd arra lett figyelmes, hogy elindult utána. Egészen addig nem foglalkozott vele ameddig meg nem állt előtte hirtelen. Hosszan figyelte mire a lány értetlenül nézett rá.
- Ügyetlen vagy.- Majd elvette a dobozok egy részét a kezéből.- Hogyha ezekkel bármi is történik engem vonnak felelősségre.
- Eh? De hát semmit se csináltam velük! -Mintha süket lenne ment tovább a dobozokkal.- Hékás! Válaszolni luxus?! - Ohno csak sóhajtott. Mikor odaértek a szertárhoz elkezdtek bepakolni, egyik se szólt a másikhoz. Az egyik polc tetején valaki vagy valami meglökött egy nagy kerámia kancsót ami egyenesen a lányra esett volna. Csak a nagy csörömpölést lehetett hallani, mikor Aimi felnézett Ohno karja volt a feje felett. Körbevette őket a kancsó széttört darabjai és furcsa módon egy karcolás sem látszódott a fiú karján.
- Azt hiszem mára ennyi elég lesz. Menj haza. ...Ja és kösz. -Biggyesztett egy mosolyt a végére.
- Öö.. Mi van? Lehívsz, hogy segítsek most meg elküldesz? -Néz rá értetlenül majd sóhajtott és egy halvány mosoly kíséretében támaszkodott a fém állványnak.- Inkább szenvedsz egyedül mint, hogy segítsek? -Erre Ohno felvonta szemöldökét majd csak szúrósan nézett a lányra.- Ízé..- Erre megsimogatta a fejét Ohno.
- Menj haza!!. -Majd szúrós tekintete kicsit meglágyult.- Kérlek.. Nem akarlak bajba sodorni. -Majd még azt se mondta fapapucs eltűnt az ajtóban. Meglepetten nézett maga elé majd vállat vont és hazament bár zavarta a viselkedése, na meg a folytonos hangulatváltozásai.
- Ez a pasi egy lehetetlenség.. -Fogta a fejét majd felnézett az égre ahol világított a hold, haját megfújta a hideg szél.